Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2.rész

- Te már biztos előre tudod, mi is fog történni. Hogyan? Honnan is kéne tudnod? Relatív nézetben ez egy egyszerű történet vezetés. Mindjár meg fog szólalni a telefonom. Amber lesz a vonalban és ki lesz akadva egy kicsit, amiért tegnap ott hagytam őket, de nem tud ma átjönni az órái miatt és pluszba délután mindketten dolgozunk. Szóval ez egy nő mentes nap lesz. Legalábbis, eddig úgy néz ki.

- Gondolkodtál már a pszichiáteren? Azt mondják, sokaknak segít... - nézett rám Castiel déli szivarja közben.

Válaszoltam volna, de valóban megzavart a telefonom.

- Tessék? - kaptam rögtön a fülemhez, a másik kezemmel eldugaszolva a második halló bejáratom, amire egy elég morcos tekintet meredt rám. - Maradj csendben, köszi - suttogtam. - Hogy? Miért jöttem haza? Castiel hívott, hogy kész az új dalnak a szövege, úgyhogy hazajöttem leellenőrizni... Bocsi csajszi, de tudod mennyire fontos... - hallgattam némi oktatást, hogy ugyan akkor már miért nem ezzel kezdtem tegnap. - Nem akartam feleslegesen magyarázkodni, tudod, ha valami dolgom akad muszáj mennem, főleg ha a bandával kapcsolatos... - már-már áthajlott egy kicsit rimánkodós hangba és végül kinyögte, hogy itt van az ajtó előtt, de mindjár rohannia kell vissza az óráira. Enyhén mérgesen és ideges állapotomban voltam, amiért ezzel szórakozik, ahelyett, hogy azok után beszéltünk volna, miután végez a dolgaival... Sokáig fenn szoktam lenni... Főleg, ha próba van.

Az ajtó előtt nem tétováztam, kinyitottam a zárat és valóban ott volt Amber.

- Shinichi! - ugrott a nyakamba. A hirtelen reakció, még hirtelenebb választ váltott ki belőlem, mert eltoltam magamtól.

- Miért hagyod ott a fontos dolgokat miattam? Ne legyél már ennyire idióta! Később is tudunk beszélni. Menj vissza!

Ledöbbent arcára nyomtam egy puszit és visszacsuktam az ajtót.

- Ezt aztán lerendezted! Ne csodálkozz, ha nem keres többet.

- Ugyan... Castiel, te mondtad, hogy már két éve együtt vagyunk. Egy ilyen dolog miatt nem fog kiakadni. Gondolom.

Azért a konyhába sétálván csak kinéztem az ablakon valóban elment-e. Megnyugvás volt számomra, hogy helyesen cselekedve vissza iszkolt.

- Mikor kezdjük a mai próbát? - kérdeztem tőle, amint visszaértem a szobába.

- Amint végzel a munkában és odaérsz. Ha ez így megfelel. Bár így is lesz este 8 mire neki látunk, nem lepne meg ha hajnali 1-2 is lenne amikor hazaérnénk.

- Máskor is nagyjából akkor fejezzük be. Nincs ebben semmi változás. Addig dolgozz a dalon.

- Rendben-rendben.

A szobámba sietve összeszedtem a szükségesnek érződő dolgokat. Egy csomag mentolos rágó, egy frissen mosott ruha, csokornyakkendő, fekete cipő, jegyzettömb... 

- Mi kellhet még nekem?

Nem jutott semmi egyéb eszembe, úgyhogy ezeket a nagyobbik táskámba pakoltam és megindultam az étterem felé. Castielre azért búcsúzóul mégegyszer rászóltam, hogy ne álljon le a szöveggel.

Az étterem két sarokra volt tőlünk, ellenben a hely ahol próbálni fogunk és a buli is lesz legalább hat. Nem hangzik soknak, de elég hosszú utcákról beszélünk.

- Legrosszabb esetben elkapok egy taxit... Mondjuk, amilyen szerencsém van egy se fog arra járni... - jegyeztem meg magam elé miközben gyors léptekkel haladtam a munkahely felé.

Nem telt el sok, maximum negyed óra, mire megérkeztem.

- Szia Shinichi! Azt hittem megint nyitás után érsz ide.

- Ugyan, Hyun. Te még csak pár napja vagy itt amúgy is, neked jobban kéne teperni - nevettem. - Na, de, még nem volt alkalmam itt üdvözölni téged. Örülök, hogy végül ott hagytad azt a kávézót. Sokkal jobb lesz itt neked és a fizetés sem olyan borzalmas, a vezetőség sem egy idegesítő nőszemély...

- Srácok! Lássatok munkához! - jelent meg hirtelenjében a főnök úr.

Bementünk az öltözőbe, átruházkodtunk. Beköszöntünk a konyhásoknak, ők valamivel hamarabb itt szoktak lenni az előkészületek miatt. Ellenőriztük az asztalok tisztaságát. Kiraktuk a nyitva táblát és amíg én a kasszához áltam be, Hyun az ajtónál várta első vendégeinket, akik hamar be is toppantak.

- Üdvözlöm önöket az éttermünkben! Erre tessék az asztalukhoz.

Leültette őket egy két személyes asztalhoz, tekintve, hogy vagy egy pár voltak, vagy testvérek, de az is lehet, hogy csak barátok.
Kiadta Hyun az étlapokat, majd kivitt két kávét. Felvette tőlük a rendelést, majd leadta a szakácsnak és oda jött hozzám.

- Na? Mit kértek? Sikerült valamit ajánlanod nekik?

- A nő grillezett kecskesajtot kért, a férfi pedig tengeri sügért.

- Hm... Az ízlésük annyira nem hasonlít. Valószínűleg nem egy pár... Inkább barátok vagy testvérek.

- Ezt hogy érted? - meredt rám kíváncsian.

- Ha az egyik fél sajtot rendel a másik pedig halat feltételezhetjük, hogy az összeférhetőségük elég alacsony. Makacs természete van, legalábbis az egyiknek biztos. Ha magamat venném, hogy én halat rendelek, de Amber mindenképp sajtot kér, megváltoztatnám a döntésem valami olyan ételre, ami nem vált ki feltétlen undort a másik személyből pusztán azért, mert nem tudná egyszerre a két ételt fogyasztani. Persze, ha azt vesszük, hogy ez totálisan mindegy, tehát nem érdekel mit eszik a másik, csak velünk töltsön egy kis időt, akkor gyakorlatilag lehet választani olyan helyet is, ami nem feltétlen kerül pénzbe... Erről jut eszembe, ne tudd meg milyen napom volt tegnap..., ha kivitted nekik az ételt elmesélem.

Csengetett a szakács és Hyun kiviharzott a megrendeléseikkel.

- Hozhatok esetleg még valami italt?

Nem hallottam tisztán mit is kértek, de nem feltétlen az én dolgom volt most ez. Miután befejezte velük úgymond a "dolgát", folytattam a mesét.

- Amberrel úgy volt, hogy találkozunk délután. Én átöltöztem, amíg vártam, mégiscsak egy szál alsógyatyában voltam. Kitalálta Rosalya-val, az egyik barátnőjével, hogy csináljanak dupla randit. Ezzel még nem is volt gyakorlatilag semmi baj, de utána a két lány külön vált tőlünk a parkban és nem sokkal később megjelentek egy régi osztálytársunkkal. Oké, belefér, gondoltam. Majd miután Leigh, Rosalya barátja köszönt neki, egyszerűen elindultak, nélkülem. Nekem több se kellett, otthagytam őket. Amber mikor észrevette, hogy rohadtul nem mentem velük elindult utánam. A bejáratnál összetalálkoztunk és próbált mentegetőzni, de... Otthagytam és inkább hazamentem próbálni az új dalt. Este még hívogatott és küldte ezrével az üzeneteket, de... A végén csak kikapcsoltam a telefont, aztán reggel... Na jó, dél körül, mikor újra elindítottam a nem fogadott hívások tömkellege került elém. Nem foglalkoztam vele, csak miután Castiellel ültünk a nappaliban és egy kellemetlen beszélgetést akart lefojtatni velem. Kiderült, hogy Amber házhoz jött és megakarta velem beszélni a dolgokat személyesen, de én inkább visszaküldtem az egyetemi óráira.

- Szerintem túlreagáltad azért egy kicsit. Szeretett volna mindkettőtökkel lenni, nem? Bár érdekes, hogy fogta magát és elment a barátnőjével, mármint a parkban. Kitudja... Lehet az egyik estétek során nem védekeztetek rendesen.

Egy pillanatra megfordult ez is a fejemben, de elvetettem a lehetőségét.

- Ne nevettess. Mindig letesztelem a gumit használat előtt, hogy biztos ne legyen baleset, illetve szed fogamzásgátlót. Ő is tudja mekkora problémát jelentene egy gyerek. Nem tudnám vállalni a kiadásokat. Örülök, hogy Castielnél lakhatok.

- Úgy legyen.

Hamarosan betértek újabb és újabb vendégek. A munkánk hamar felgyorsult és a munkaidőnk is a végéhez közelített. Az utolsó egy órában írtam egy üzenetet Castiel-nek, csak hogy semmit ne hagyjon otthon. Legalább arra emlékszik, mire van szükség a próbákon. Ez is több a semminél.

A munka végeztével ejtettem egy gyors zuhanyt az öltözőben és frissebb állapotban visszabújtam utcai ruhámba. A munkás dolgokat bepakoltam a szekrényembe és miután elköszöntem a többiektől szinte rohanva siettem a próbára.

- Igazán jöhetne egy taxi erre! - kiabáltam a majdnem teljesen üres utcán.

Fél 9 magasságában ugyan, de oda értem. Kicsit kifújtam magam.

- Fuh... Szevasztok! Bocsi a késésért. Egy nyavalyás taxi sem volt képes arra járni.

- Ugyan, a lényeg, hogy itt vagy. Lássunk munkához - szólt a dobosunk. Mindannyian elfoglaltuk a helyünket.

Tekintve, hogy Castiel még csak a szöveg felével volt meg - legalábbis azt mondta a második felével még nincs megelégedve. Azon muszáj javítania. - nem játszottuk el az egész dalt.

- Shinichi, jobban figyelj oda! Elcsúszol mindig egy hanggal az ötödik ütemnél.

- Rendben van - a dobossal mégse vitatkozhatok. Következő próbálásra már éreztem mi is a probléma. - Igazad van... - picit állítottam a gitáron és újra elkezdtük. Jobban szólt, de feltűnt, hogy a szinti is eggyel magasabb hangot játszik mint, amit kéne. Jeleztem a problémám, javítva is lett elég gyorsan.

Tovább játszottuk a számot, és ahhoz képest hol tartottunk eddig rengeteget haladtunk előre.

- Remek lesz - dicsérte a csapatot (vagy csak magát) Castiel.

- Így van. Ha megbocsátotok, holnap korán kelek. Szerdán találkozunk, addig, ahogy Shinichi is mondta, gyakoroljunk otthon is.

Nem tudtam, hogy gúnyolódásnak mondta, avagy sem, mindenesetre nem húzott fel, fáradt voltam eléggé már ahhoz.

- Oké, oké, jó éjszakát.

Léptek le ketten, bepakoltunk a kocsiba mindent, ami kell otthon a gyakorláshoz és ennyi is történt ezen az estén. Amber nem keresett, meglepő módon, de nem is ez volt a szembeötlő. Candy írt nekem üzenetet. Igaz, már jó pár órával ezelőtt.

"Bocsi, hogy megzavartalak titeket a múltkor. A lányok mindenképp azt akarták, hogy menjek velük. Próbáltalak hívni, de Amber említette, hogy dolgozol.-Candy" - ennyi volt az üzenet. Nem tudtam igazából mit reagálni, úgyhogy el is raktam.

Amikor megérkeztünk a házhoz semmit nem pakoltunk ki. Bementünk, bezártam, Castiel hamar ledőlt a kanapéra miután ledobta a felsőjét és nadrágját. Én is hasonlóan cselekedtem, de azért a szobámban és inkább az ágyamba bújtam be.
Reggel csak arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik mellettem.

- Mi a...? - kipattantam rögvest és jobban megnéztem. - Castiel, te mi a... Fenét...?

- Hm... - nyitotta ki lassan a szemét. - Ohh, bazz... Rossz szobába jöttem... - félálmában felállt és kivánszorgott. Az ajtót nem csukta be, meg amúgy se volt már kedvem igazából tovább aludni.

- Akkor csináljunk valami reggelit...

Nem volt túlzottan sok minden otthon, úgyhogy csak egy croque monsieur-t csináltam (melegszendvics).

- Áh, köszi, hogy csinálsz reggelit. Akkor nem rendelek.

- Igazán nincs mit.

Már csak a "gazdám" hiányzott volna ebben a szituációban a mondat végéről. El lehetett volna mondjuk vele poénkodni, de a "meleg" hangulatokat csak elkerültük mindketten. Volt már alkalom, hogy amikor egy rajongó megtudta, egy helyen lakunk, elterjesztett néhány pletykát és elég sokba került nekünk minden cikket és internetes dolgot eltüntetni. Nyílván nem maradéktalanul, de a nagyobb hullámot meg tudtuk akadályozni. Hamar le is csendesedett az ügy.

- Akkor legalább a hozzávalókat pakold ki. Gondolom csak tudod... - már az asztalnál ült, fejét lehajtva és alvást színlelve. Sóhajtottam és előszedtem azt, amire szükségem volt. Gyors kaja vagy sem, mikor elkészült, egyből felpattant a srác a székről és mint egy kiskutya állt mellém.

- Most olyan vagy mint Demon. Kár, hogy már nincs közöttünk...

Egy pillanatig mérgesnek tűnt, amiért megemlítettem, de hamar szomorú hangulatba állt át.

- B... Bocs, hogy felhoztam, inkább együnk.

Visszahelyezkedett az asztalhoz és várt. A szendvicseket kipakoltam egy tányérra és tea helyett sörrel, tálaltam is.

- Köszönöm pincér úr.

- Mindent a kedves vendégért! - léptem bele a szerepjátékba. - Esetleg hozhatok még valamit?

- Hm... Egyenlőre nem kérnék semmit. Viszont ez az étel túl sok nekem. Nem csatlakozik?

- Hát... Ha nem bánja - leültem és kis vártatva elnevettük magunkat. - Fárasztó tudsz ám lenni...

- Legalább felrázom a hangulatod munka előtt.

- Arra semmi szükség. A vendégek általában nyugodt, kedves emberek. Amennyiben nem, nem olvasták el a táblát, amikor beléptek az étterembe. "Ne kiabáljon nekünk, elég ha feltartja a kezét, amint tudunk, megyünk önhöz. Kérjük, amennyiben normálisan szólunk magához, hasonló kommunikálást várunk öntől is. Kérjük, ne szemetelje össze az éttermet, vannak kukáink, és a kisgyerek után is fel lehet szedni a piszkot. Az étel maradékokról természetesen gondoskodunk mi. Minden ár fel van tüntetve és az engedményes áraink is szerepelnek az étlapon, amennyiben jogosult rá, ezt az étterem által kiadott "5-ször már étkeztem itt" kártyával érheti el, ha nincs önnél a kártya, nem áll módunkban engedményt adni."

Castiel enyhén meglepődött az engedményes dolognál.

- Ez mióta van? Mikor utoljára jártam ott, biztos nem szerepelt a táblán.

- Nem rég hoztuk be, miután a vendégek között alig voltak visszatérők. Ki kellett találnunk valamit.

- És mi alapján jegyzitek fel, hogy hányszor volt ott az illető? Meg mi van ha lemásolják a kártyát?

Elmosolyodtam. Nyilván nem meséltem el Castielnek miért meg hogyan, milyen módon is történt ennek a rendszernek a bevezetése. Nem egy rövid tanácskozás zajlott le, mire jónak találtuk.

- Egyszerűen felírjuk egy füzetbe a nevét és azt, amit rendelt, illetve azt amennyit fizetett. Nyilvánvalóan utóbbi kettőre senki nem emlékszik, vagy csak halványan, így az relatíve könnyen leolvasható, hogy ugyanaz a személy-e, nem csak egy ismerős vagy családtag. A kártya keménylapos, majdnem olyan mint egy bankkártya. Nem lehet csak úgy másolgatni.

Egy halvány ravasz vigyort vetett magára. Biztos megpróbálná kicselezni a rendszert, mégha sikertelenül is.

Elfogyasztottuk a reggelit. Én felöltöztem, és indultam a munkahelyre. Kedden egy órával hamarabb nyitunk és zárunk, mert ilyenkor a főnök tart egy rövid megbeszélést. Nem, nem az alkalmazottak között, csak a szakácsokkal beszélget, illetve arról, hogy a tanfolyam, amire elküldte őket, hogyan halad. Eredetileg egyikse francia állampolgár, így mindent, amit tudnak készíteni az elmúlt években tanulták. Ami nem meglepő talán annyira, van ilyen, de egy drága étteremként indult ez már akkor is, hogy tért ide be bárki, ha kezdő szakácsok voltak? Vagy akkor már lehetett volna több féle étel, nem csak a francia konyháról, hanem német, svájci, olasz különlegesség is. Igen, a szakácsaink ezekről a helyekről származnak. Hogy miért kötöttek ki pont itt mindhárman az egy érdekes kérdés.

A műszak zavartalanul elment és mielőtt a tanácskozás elkezdődött volna Hyunnal elhagytuk a helyet.

- Szóval nem is keresett azóta, de a lány meg írt neked?

- Így lehetne összefoglalni. Furák ezek a nők. Sosem fogom megérteni őket.

- Ugyan, lehet csak nem mer keresni a barátnőd, mert azt hiszi haragszol rá, de a másik lány az ő nevében is bocsánatot kért.

Meg se fordult volna a fejemben ilyesmi. Logikát láttam-e benne? Elég keveset. Miért nem mert volna keresni Amber? Nem éreztem, hogy olyat tettem volna neki, ami erre a véleményre vezethetett.

- Szerintem tényleg túlreagálod, de egy kicsit én is. Máskor is volt, hogy nem beszéltem vele hétköznap, ez sem különbözik attól.

- Te tudod.

Hamar külön váltak útjaink, mivel a másik irányba lakott.

Hazafele gondolkodtam, hogy felhívom, hátha már nem dolgozik, de elvetettem egy újabb üzenettől a telefonomon.

"Szia! Nézz hátra."

Mikor megfordultam Rosalya állt szembe velem. Felém rohant és minél közelebb ért, annál dühösebbnek látszott.

- Mi a...?

Amint elért hozzám pofán vágott. Hirtelen csak a kezemet tapasztottam a fájó felületre.

- Neked meg mi a bajod?

- Megérdemelted!

Csak elkerekedett szemekkel bámultam, enyhén feldühödve. Kellett pár másodperc, mire magamhoz tértem teljesen.

- Mi van?! - keltem ki végül magamból. Aztán rájöttem, hogy erre nem ez a legjobb hely, úgyhogy az egyik házak közötti sikátorba behurcoltam. - Mi a bajod?

- Megbántottad a barátnőm. Az a bajom.

- Candy-t? Írt nekem de...

- Nem! Ambert!

Nem értettem a helyzetet. Semmi bántót nem mondtam neki tudtommal.

- Ha arra gondolsz, amikor visszaküldtem az egyetemre, azzal szerintem nem mondtam semmi rosszat. Fontosabbak a tanulmányai, minthogy ellógjon róluk.

Ez volt az én meglátásom erről és komolyan néztem Rosalyara, aki egy pillanatra megtört és csak meglepve nézett engem. Majd átváltott egy minimális fintorba, mint aki máshogy hallotta volna ezt a történetet.

- Ő úgy gondolta vége van... - szólalt meg halkan.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Jó lesz, mint a paprikás krumpli, de néhány tanács

(Enermis, 2018.09.21 13:39)

Nagyon olvasmányos!
Annyi kritikám lenne, hogy a mindjár az valójában mindjárt. (Két helyen is elírtad, azért gondolom, hogy nem elgépelted.
Illetve tömkelege, lefolytat*, még egyszer, egyik se.

*fojt (megfojt, belefojtja a szót), folyik (a víz, a történés)

Re: Jó lesz, mint a paprikás krumpli, de néhány tanács

(Kudo, 2018.09.27 10:58)

Köszönöm. Az ilyenek írásmódjában sokszor bizonytalan vagyok, már-már természetes jelleggel írom így. Ezentúl javítva lesz vagy, hogy úgy fogalmazzak, helyesebben írva az 5. Résztől. Visszamenőleg is lehet javítom majd.