Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

3.rész

Új napra ébredtem. Ugyan, nem is aludtam semmit. Hiába próbáltam Ambert elérni a tegnapi nap egyszer sem sikerült.

- De honnan tudta Rosalya, hogy hamarabb fogunk végezni? Én is csak akkor tudtam meg, amikor beléptem a munkahelyre... Lehet tényleg csak a véletlen vitte alra... - egy pillanatra belegondoltam abba is mi van ha Hyun direkt ezért akart leállni beszélgetni..., de ahogy én tudom ők ketten nem ismerik egymást. Másrészt meg amikor meséltem neki mi történt köztünk nem viselkedett kicsit se úgy mintha tudná kikről beszélek.
Hamar elvetettem a gyanúmat, újra és újra, de nem találtam egyéb logikus magyarázatot, ha csak nem tényleg figyelt valahonnan a lány, hogy le tudjon csapni. Bár ez picit abszurdnak hangzott volna.

- Asszem, ideje felkelni...

Magamra kaptam egy nadrágot és egy pólót, fogtam a gitáromat és kiültem a nappaliba. Castiel nem volt sehol még. De ez nem is meglepő. Ha tegnap nem kel fel mellettem kitudja mikor ébredt volna.

Elkezdtem játszani a dal-t, úgy ahogy tegnap este, vagyis, ahogy kihelyesbítettek engem vele.

- Ez fura... Lehet akkor nem a hangot játszottam rosszul, egyszerűen csak elírtam a kottát... - lehetetlennek tűnne ugyan, tekintve, hogy én magam írtam és más bele se szólt, de ez akkor is furcsa.

Újra lejátszottam a hangot, és tényleg másnak hangzott, pontosabban ugyanannak, mint amit a próba első felében játszottam. Átírtam a füzetemben arra, amire javítva lett végül.

- Így már rendben van - egy halvány elmélkedés után rájöttem miért lett más. Nem én írtam rosszul, a dalszöveg vitte át egyik hangról a másikra. - Ejj, Castiel... Jó szöveget írtál, úgyhogy nem haragszom érte.

- Igen? Igazán köszönöm - bújt elő büszke arccal a konyhából.

- Te már fenn vagy? Nem is hallottalak...

- Úgy belemerültél... Észre se vetted, hogy kijöttem a szobából - lett hirtelenjében mogorva arca. - És akkor nekem beszélsz arról, hogy betörés-betörés...

Egy picit igazat kellet adnom neki.

- Lehetséges. Viszont én még mindig nem hagyom nyitva a bejárati ajtót.

Dobálóztunk egy darabig még oda-vissza, majd egy hatalmas nevetésben törtünk ki. Ilyen az, ha mi vitatkozunk.

- Észrevetted gondolom te is a váltást.

- Igen, de csak második játékra változtatta meg az ütemet. Elsőre a te terveid szerint gyakorolta. Na, és mi újság a nőddel?

Néhány pillanatig csak elgondolkodva bámultam magam elé. Foggalmam nem volt arról mi is van Amberrel, vagy hogy Rosalya elmondta neki azt, ami valójában nos... Történt.

- Teljes félreértésben vagyok Castiel. Pontosabban nem én, hanem Amber. Pedig semmi rossz szándék nem volt abban, amit mondtam neki.

- Nem meg mondtam? Sose hiszel nekem. Kívül-belül ismerem a lányokat - hencegett.

- Lehet egyszer igazad van, de számtalam eset volt már amikor nem jöttek be a számításaid.

Miután igazat adott nekem meginvitált a konyhába egy kávéra, de cserébe kérte, hogy menjek el vásárolni, mert étel bizony nem nagyon van otthon.

A szekrényben egy eléggé száraz kenyér kuporodott márcsak. A hűtőben egy kevés vaj. Egy kis szelet sonka. Néhány zöldség, gyümölcs félig túlérett állapotban. Jah, és persze sör. Mondjuk már csak 3 üveges volt.

- Piát is vegyek? - kérdeztem miután leültem az asztalhoz meginni a kávét.

- Ennyi elég lesz holnapig. Akkor meg már úgyse mi fizetjük.

Fogtam egy nagyobbacska szatyrot és megindultam a közeli kis boltba. Az utcánkba volt konkrétan, de... Mindegy, mindig panaszkodom Castielre... Én vállaltam végül is magamra. Nem mennék el helyette, akkor valószínűleg csak rendelne kaját, ami egy fokkal drágább mulatság, mint az hogy mi készítjük el házilag.

Megérkezésem pillanatában suhant át az agyamon, hogy mellesleg mit is kéne vennem. Volt nálam... Elég sok pénz, tekintve, hogy indulásom előtt Castiel a kezembe nyomta a szülei által küldött pénz felét. Ennek egy része ugyan a számlára ment el, de még így is sok maradt, általában a fele. Ez a rész mindig nekem jutott, amíg Castiel a számlákat törleszti, általában. Volt már alkalom, hogy nem fizetett vizet vagy villanyt... Kellemes napok voltak ezek.

- Jó reggelt! - köszöntem teljesen természetesen.

- Inkább jó napot! - szólalt fel a pénztáros lány kuncogva. Rá se néztem. Fogtam egy kosarat és elindultam a sorok között.
Rendesen át próbáltam gondolni azt, hogy pontosan mit is akarok majd enni és mit szeretnék készíteni, ha esetleg úgy alakul. Castielnek szerencsére mindegy volt mit eszik. Nevezném konyhamalacnak, de ha nem elégszik meg a tálalásommal, akkor nem fogadja el az ételt.

- Tényleg olyan mintha a házi felszolgálója lennék... - motyogtam magamban.

A kosaramba nézve konstaláltam, hogy ha nem akarom túl lépni az összeget, amit szánok a vásárlásra, muszáj most leállnom. A kasszához igyekeztem és a lány lassan elkezdte kipakolni a dolgokat. Fizettem, de továbbra sem emeltem fel a fejem annyira, hogy lássam az arcát. Hangja ismerősen csengett, de mégis ismeretlen volt egy kicsit. Eddig még nem találkoztam ezzel az eladóval itt. Ebben biztos voltam.

- Mellesleg mi újság veled Shinichi? - felkaptam tekintetem, egy mosolygó, vörös hajú lány nézett rám. Egy baj volt... Én nem tudtam a nevét.

- Öhm... Egy rajongó lennél? - tettem fel a kérdést, ami egyértelműen eldöntötte volna, hogy fogok-e még itt vásárolni vagy sem.

- Nem ismersz meg? Régen láttuk egymást ugyan, de... - tartott egy hatásszünetet. - Iris vagyok. Az A osztályrészbe jártam a gimiben.

- Oh... Én B-s voltam. Akkor ezért van az, hogy alig emlékszem. Nem volt túl sok közös óránk.

- Nem nagyon. Erre fele laksz?

- Hát... Mondhatni. Castielnél lakom - kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Castielnél?! - a meglepődése tiszta és természetes volt, de nem tudtam hova tenni.

- Egy bandában játszunk, szóval, úgy gondolta így egy fokkal minden könnyebb. Cserébe van, aki bevásároljon neki és kaját csináljon.

Majdnem kijelenthető, hogy olyan vagyok neki mint egy háziasszony, de... A rendet csak a saját szobámban, illetve a konyhában voltam hajlandó fenn tartani. Ha Amber nem jön át a buli után feltakarítani a hányást, valószínűleg még mindig ott lenne... Na jó, talán nem, Castielben lett volna annyi, hogy felpucolja.

- Oh, értem - minden hökkentség eltűnt a szeméből, és visszatért természetes állapotába.

- Itt dolgozol az egyetem mellett? - érdeklődtem rá.

- Nem. Mármint itt dolgozom, de... Abbahagytam az egyetemet.

- Oh... Érthető.

- Mire gondolsz? - nézett ismét teljes kiváncsisággal.

- Csupán arra, hogy az egyetemek napjainkban egyre jobban a technikára támaszkodnak. Fejlettebbnek tekintik az emberi agynál. Tehát ha valaki tévedést hajt végre egy géppel kapcsolatban biztosra veheted, őt teszik meg hibásnak. Persze, neked lehetett más okod is, hogy abbahagyd. Akár az, hogy nem tudtad volna finanszírozni ebből a bolti munkából, akár az előzőből, mivel eddig még nem láttalak itt. Biztosan új dolgozó vagy. A kasszát jól tudod kezelni, és olyan terméket is vettem, amit egy picit más módszerrel kell a gépbe olvasni. Szóval előzőleg is egy kereskedésbe dolgoztál mint eladó, legalábbis közöd volt pénztárakhoz és elszámoláshoz. Lehetséges, hogy amíg nem találkoztunk végeztél egy rövid kereskedelmi képzést?

Néhány pillanatig csak nézett rám. Talán teljes sokkba esett? Kérdeztem magamtól, miután egy percig csak maga elé nézett. Ennyire nem trafálhattam bele... Azért nem vagyok detektív...

- Akkor további szép napot! - vettem elköszönésre a formát. Megragadtam a szatyrom és elsétáltam. Nem tudom mi történhetett Iris-el, de egy sejtés sorozatnak csak a fele az, ami általában betalál. A többi pedig... 50-50%, igaz vagy sem.
Hamar hazaértem. Kipakoltam a dolgokat a helyükre. Castiel már otthon se volt, de legalább a bejáratot nyitva hagyta. Ötletem nem volt fényes nappal hova ment.

Készítettem a megmaradt, illetve a friss zöldségek egy részéből salátát. Párolt rizsa volt mellé. Illetve kaptam a boltban fagyasztott csirke szárnyat, azt megpiritottam olajon... Vagy ugy is mondhatnám, hogy "meggrilleztem", majd öntöttem rá olvasztott fűszeres vajat. Enni már sajna nem jutott idő.

A szobámba siettem, kivettem egy friss munka ruhát, és a táskámba pakoltam. Tegnap nem is vittem semmit magammal. Minden be volt hányva előző napról a szekrénybe. Végül is okkal, hisz siettem a próbára.

Egy szál cigarettát csak el raktam magamnak. Ha már a nőm azt hiszi elhagytam, úgy is mindegy. Nem fog panaszkodni azért, mert érzi rajtam.

Azt kérdezed miért nem hívom fel? Vagy keressem fel személyesen? Vagy írjak neki egy üzenetet? Mi értelme lenne? Majd lenyugszik magától. Ez az első ilyen jellegű "félreértés" dolog. Eddig csak féltékenységet rendezett a rajongók miatt, de azon már túl tette magát és úgy tűnik velem örül nekik. Két év alatt történtek jó és rossz dolgok is. Azóta sem tudom igazából miért jöttünk össze. Talán ebben is Rosalya keze volt. Amber tudom, hogy szeret, vagy szeretett, de én sosem gondoltam rá úgy.... Még amikor együtt voltunk egy hotelben esetleg, akkor talán volt valami köztünk, de inkább hasonlítanám egy gyermeteges kapcsolathoz, mint valami komolyhoz.

Bár azt mondják a lányok a korábban érő típusok, én ezt sosem éreztem rajta. Tény, hogy komolyan veszi az egyetemet. Tanul rendesen és igyekszik a legjobbat nyújtani, de én még mindig a gimis lányt látom csak benne. Hiába jár modelkedni és vesz részt fotózásokon. Valami igazi jellembeli fejlődést szerettem volna tapasztalni nála. Nem szemétkedik az emberekkel és tud nagyon kedves lenni, régen ez nem volt benne. Legalábbis nem mindenki felé. A flegma stílusát is elengedte, de én továbbra is nagyon bizonytalannak látom őt.

Az elmélkedéseim közepette már a munkahelyen is találtam magam.

- A cigaretta majd jó lesz, ha végeztem...

A hátsó bejáraton léptem be. Köszöntem az ott lévőknek és az öltözőben kivettem a táskámból a ruháim, átvedlettem utcaiból melósba és furcsálltam, hogy nem látom Hyun-t. Szóvá tettem a főnöknél, hogy amúgy merre van, de nem tudott nekem hasznosat mondani. Ugyanakkor az éttermet meg kellett nyitni, és szerencsére a főnök el tudta érni egy épp szabadságon levő kollégánkat, aki nem nagy kedvvel ugyan, de bejött dolgozni.

3 órája ment nagyjából a munka amikor a pénztárnál lévő telefon megcsörrent. Ritkán kapunk telefonos rendeléseket délután. Így nem is értettem a helyzetet.

- Jó estét! Ön a *étterem neve* hívta. Miben állhatunk rendelkezésére? - ezt a szöveget találtuk ki tekintve, hogy nem mindig vásárlói céllal hívtak bennünket.

- Shinichi! De jó hogy te vetted fel! - kiabált a telefonba Rosalya.

Nem tudtam mit is mondhattam volna. A tegnap okvetlen felpofoz, most meg újra valószínűleg Amberről akart szót váltani. Fáradt voltam már többé-kevésbé, másrészt dolgozom és a munka fontosabb számomra, mint egy gyermeteg "játék". Le is tettem a telefont. Nem vártam meg, míg bármi tényleges dolgot mond a lány. Megnyugvás volt ezután számomra, hogy az egyik asztalnál jeleztek a vendégek és oda kellett mennem hozzájuk. Megszólalt ugyan újra a telefon, de tekintve, hogy nem én vettem fel, ahogy visszahallottam a kollégámtól, téves telefonszámra hivatkozva lerakták.

Több hívást nem kaptunk már, legalábbis tőle nem.
A munka nyugodtan eltelt. Mozgalmasan, de kényelmesen. A vendégek között nem akadt olyan, aki nem tartotta volna be a... Nevezhetem etikettnek? Talán. Ennél nagyobb öröm nem kell a sok vásárló mellé.

Amint befejeződött a nap és bezártunk, hazafele, ahogy azt elképzeltem rágyújtottam és meglehetősen kellemesen esett. Végre éreztem egy picit, hogy most nincs igazán semmi miatt aggódnom. Rosalya hívása miatt sem zavartattam magam. Pillanatnyilag a koncert a legfontosabb.

- El is felejtettem szinte már, hogy próbálunk ma... Akkor lehet azért igyekezett el annyira Castiel.

Az utca végére értem majdnem, a cigaretta már elfogyott, amikor megállt mellettem egy autó.

- Pattanj be! Így sosem kezditek el és ez már a fő próba! - kiabált ki a kocsiból.

- Oké! Remélem már mindent elvittek oda - szálltam be közben.

- Igen. Felhívtak, hogy kéne egy kis segítség.

- Gondolom nem Castiel hívott - vigyorodtam el. Legalábbis anno nem jöttek ki olyan jól egymással, bár azóta, hogy elkezdett edzeni és megizmosodott, Castiel nem szokott már harcot gerjeszteni vele.

- Jól gondolod. Na de mindegy. Candy anno próbált meggyőzni arról, hogy csak össze kéne vele barátkoznom, de... Enyhén szólva nem járt sikerrel...

- Egy szakadt ruhát hiába foltozol be, ha sokat használod előbb-utóbb leesik róla.

- Még jó, hogy szeretem a krimi könyveket. Máskülönben egy szavad se értettem volna...

- Nem értem az összefüggést - húztam fel  szemöldökeim.

- Ha sokat olvasol, teljesen mindegy milyen könyvet, egyszer meg lesz az ilyen egyszerű mondatokra az értelmező szótárad.

Egyértelmű még most se volt. Ugyanakkor már minek firtattam volna? Értette és ez a legfontosabb.

- És, hogy haladtok a dallal? - érdeklődött.

- Ha Castiel befejezte a szöveget már, akkor nagyon jól - elnevette magát vezetőm és már a célhoz is értünk pillanatokon belül.
Megérkezésünkkor kint várt minket a csapat ritmus embere. Én kiszálltam, ő pedig az autóhoz jött.

- Köszi, hogy elhoztad Nath! Majd egyszer meghálálom valahogy - nyújtott valamennyi pénzt neki a dobosunk.

- Rendben, akkor jó próbát, szevasztok! - intett és el is hajtott.

- Akkor lássunk neki Shinichi!

Bementünk, mindent behangoltunk, leteszteltünk, és elkezdtük játszani a dalt. A teljes szöveget még nem hallottuk a drága énekesünktől, úgyhogy kíváncsian vártuk minden szavát.
Az első próba után igazán elégedett voltam. Ott tartotta a szüneteket ahol kellett, nem hajlott át egyik hang sem, amit használt. De aminek a legjobban örültem, hogy tudta tartani a kottát és nem változtatta meg. Ezzel mintegy elismerte az én fáradozásaimat is egyrészt, másrészt pedig nem okozott se nekem, se a bandának csalódást.
Még néhányszor elgyakoroltuk, majd elkezdtük játszani azokat a dalokat, amiket még előadunk a koncerten.

Minden jól alakult, minden összeállt. Legalábbis, ami a holnap estét illeti. Nyugodtan indultunk el haza a próbáról.

- Áh! Alig várom, hogy holnap elénekeljem neki a dalt.

- És mi van ha nem jön el? - tettem fel a kérdést. Mégiscsak meg volt rá minden esély.

- El fog. Ma találkoztam vele.

Meglepődtem volna, de tudom jól, hogy semmit se bíz a véletlenre és amilyen akaratos tud lenni, valószínűleg ha nemet is mondott volna neki elsőre a lány, akkor is meg tudta volna valamivel őt győzni.

- Na mi van? Csak nem irigykedsz? Ambert aligha fogjuk ott találni majd - csak egy unott arcot vágtam. Igazából másról se szólna az elmúlt pár nap csak a nőkről és hogy hogyan próbálnak az agyamra menni.

- Őszintén szólva jobban érdekel most a koncert, mint az, hogy mi is van vele. Megmondtam neked is, attól, hogy kapcsolatom van vagy lesz még a banda az első. Lehet, hogy ez sok gondot okoz majd a párkapcsolatban, de, ha nem tetszik a nőnek akkor nyugodtan menjen. Nem szívok senkivel feleslegesen...

- Apropó szívás... Ritka alkalom, hogy füst szag árad belőled. Vagyis olyan, ami nem az én cigimből származik...

- Volt még pár szál a polcon, egyet elvettem és munka után... Most nincs ki panaszkodjon nekem azért, mert "érzi rajtam".

Felnevetett barátom és hamarosan hazaértünk. Ledobtuk a cipőt, ruhákat. Egy alsógatyában mentem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, a munkehelyen már inkább nem bajlódtam ezzel.

A zuhany után végre lett volna alkalmam a telefonomhoz is nyúlni, de..., ami azt illeti cseppet sem érdekelt mi van rajta. Hogy hívtak e... Kaptam e üzenetet... Vagy akármi. Nem érdekelt. Alvás előtt még kimentem a konyhába, ettem egy kicsit a ma főzött kajából és olyan hajnali 3 körül végre aludni tértem.

A nap bővülkedett sok mindenben, rejtélyekben meg aztán pláne, de valóban semmi nem számított most, csakis a holnapi előadásunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.