Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

6.rész

Arra kezdtem el feleszmélni, hogy valaki simogatja a hajam és az arcom. Nem gyorsan, lassan, érzékien, hogy beleborzongjak. Kellemes... Állapítottam meg, úgyhogy tovább próbáltam játszani az álomszuszékot.

- Lassan ideje felkelni Shinichi... Már 11 óra van... - suttogott fülembe. Megnyugvás tükröződött volna szememben, ha nyitva lett volna, hogy Candy van itt velem. Nem Amber vagy... Castiel. A gondolatra is felcsapódtak szemeim és megragadtam a mellettem fekvő lányt, még közelebb próbáltam húzni magamhoz, de jött magától is.

- Jó reggelt... - nyöszörögtem. Egy puszit adott arcomra.

- Annyira már nincs reggel. Mit akarsz ma csinálni?

A válaszom, ha a szokásaimat veszem ilyenkor alapul, az lett volna, hogy feküdni az ágyban, rendelni valami kaját és nyugodtan eltölteni a napot. Viszont sajna ez egy más nap volt.

- Nem akarhatok semmit. 3-ra mennem kell az étterembe.

- Tudom. Téged választottak mint oktatómat - hirtelen reakcióm csak a meglepődöttség és a zavartság teljes mámora volt. - Azt mondták Hyun még nem elég szakképzett erre a feladatra, mivel nincs elég ideje ezen a helyen. Viszont a múltkor munka helyett eljött, hogy segítsen nekem mégis valamennyit. A főnöknek nem szólhatott ugyan róla, de szabadnappal sem tudta még megoldani. Szóval... Remélem nem rúgják ki... - változott meg hangulata.

Egy hangyányit ideges lettem mit ne mondjak. Teljesen rendben lett volna ez mind, ha nem munka helyett megy el. Idióta...

- Felelősséggel tartozik a tetteiért. Majd a főnök eldönti a sorsát. Másrészt meg.... MICSODA?! - fakadt ki a bennem ragadt indulat. - Egy helyen fogunk dolgozni? De... Miért? Mikor találtad ezt ki? - szegeztem neki rögtönzött kérdéseim, közben felültem az ágyon.

- Egy ideje már ott dolgozom, ahol Hyun volt eddig. Viszont nem találtak azóta másik kiszolgálót a helyére, engem pedig egyedül kevésnek találtak, szóval... Elbocsájtottak. Sokat szoktunk társalogni egymással Hyunnal, úgyhogy amint megtudta, beajánlott engem a főnökénél. Vittem egy próba napot vele és meg voltak velem elégedve annyira, hogy alkalmazzanak.

- Mikor voltál próba napon? - szegeztem neki a kérdést. Nyilván olyan nap kellett legyen, amin én nem dolgoztam.

- Talán most van egy hete. Igen. Azt mondta múlt szombaton te nem dolgozol, szóval aznap behívatott.

- Értem - nem tudtam örüljek vagy sem. Nyilván megvolt ennek a jó és rossz oldala is, de koncentráljunk most inkább a jó oldalára. Lesz egy gyakornokom és valamivel többet keresek ezért, ezen idő alatt. Amondó vagyok ez teljesen rendben van. Amellett, hogy ez az illető éppen Candy... Csak egy fokkal jobbá teszi a helyzetet. Illetve kiderül mennyire jó csapat is vagyunk együtt, mennyire illünk össze.

- Oké - szedtem össze magam. - Ebben az esetben kitartást. Nem leszek elnéző csak azért, mert kezdő vagy. Ehhez a munkához, ezen a munkahelyen teljes figyelem kell...

- Tudom! - vágott közbe. - A próba napom elég nehézkes volt. Sok vendég jött és ha nincs segítségem, valószínűleg nem is sikerült volna olyan jól. Az egyik vendég nem tudtam eldönteni, hogy fel tartja a kezét vagy gondolkodik csak, ezért nem mertem oda menni. Aztán hirtelen rám szegezte ideges arcát és oda rohantam...

- Ilyenkor nem kell tétováznod. Menj nyugodtan oda hozzá, kérdezd meg "szeretne rendelni valamit?" vagy, a rendelt ételtől és a vendég kinézetétől függően, "ajánlhatok esetleg valami desszertet?". Légy kreatív és finom beszédű. Semlegesen kezeld a vendéget, csak a megszólításában térj ki az " uram" vagy "asszonyom" és egyebekre. Nem kell rá stresszelned, mert azt észre veszik. Senki nem szeretne egy bepánikolt felszolgálótól rendelést felvenni és akkor közbe kell lépnem.

A barátságos komoly stílus meggyőzően hatott nála.
Kikeltünk az ágyból és összeszedvén a cuccainkat távoztunk a helyről.

- Castiel lakása nincs messze innen, előbb ugorjunk be oda. Átöltözöm valami normálisabb ruhába.

Bólintott. Megfogtam a kezét.

- Ne tűnj el!

- Jaj, Shinichi! - nevetett fel.

Elindultunk hozzánk, közben abban reménykedve, hogy Castielt vagy nem találom otthon, vagy egyedül lesz és nem csöppenek valaminek a közepébe.

- Nem aggódsz Amber reakciója miatt? - nézett rám majd az "összefogásunkra".

- Cseppet sem érdekel - mondtam teljesen higgadtan. - És ne aggódj semmi miatt, ha úgy alakul, megvédelek - mosolyogtam teljes őszinteségemben. Átkulcsolta karjával a bal karom, lazán, hogy tudjunk haladni. - Nem fogok kegyelmezni a munkában... Remélem ezzel tisztában vagy. Illetve, ha egy mód van rá, a főnök előtt...

- Shinichi! Nem kell aggódnod - fogott szorosabra. - Minden a legnagyobb rendben lesz.

Sóhajtottam. Megszoktam már egy stílust és nehéz volt így, a semmiből át állni egy másikra. A régi Candyt már most nem lehet össze hasonlítani az újjal. Egyértelműen látszanak a változások, amelyek érték a másik lakhelyén, mennyit segítettek felnőni neki, a gimi után.

- Mit tanulsz az egyetemen? - kérdeztem rá. Mégiscsak jó lenne legalább ezzel tisztában lenni.

- Modern művészetet. Sokat gondolkodtam, hogy mi is lenne az ideális, de ez mellett döntöttem. Érdekes és jó állás lehetőségeim is akadhatnak.

- Hát... A zene is művészet - állapítottam meg.

- Igen, de sokkal tágabb maga a fogalom. Néha a kézzel megfoghatatlan elképzelésekből születik az igazi művészet.

- Pontosan. Ilyen egy dal megírása is, de idővel megfogható lesz és akkor megtörténik... Egy csoda - álltam meg és pillantottam az égre néhány másodpercig.

- Shinichi...

Végül csak megérkeztünk az uticélhoz. Beengedtem magunkat, körbe vittem a lányt a házon, kivéve Castiel barlangján. Nem tudhattuk, bent van vagy sem.

- Addig ülj le a konyhában - léptem be szobámba és a szekrényhez vetvén magamat nem találtam hirtelen a normális öltözékeim. Ünnepi ruhák, buli ruhák, utcai ruhák, némi viccből vett álca ruha... Aztán megláttam egy fekete farmert és egy kék-fehér kockás inget...

- Ez még talán belefér... Talán...

Nézelődtem még egy kis ideig, de melegítőben nem szeretek mászkálni. Volt egy terep gatyám, de ahhoz illő felsőt azóta sem tudtam venni sehol, és a fekete trikóhoz azért már hideg van.

- Akkor marad ez.

Ledobtam a ruháimat egy kupacra és felhúztam friss öltözékem. Befújtam magam, és fogtam egy baseball sapkát. Nem tudtam a származási helyét. Nem rémlik, hogy vettem volna vagy egy rajongó "sózta" volna rám. Csak volt.

Kilépvén a szobából a cipős szekrényben kezdtem kutatni, közben Candy is csatlakozott hozzám. Ki kereste az egyszerű fekete kabátom, ami elég vékony volt ugyan, enyhe szörmés béléssel rendelkezett, de ennél csak télibbeket lehetett találni. Bár alapvetően nem szoktuk őket viselni. Cipőnek a kéket vettem ki. Még elég új, és nem sokat jártam benne. Na meg elég tiszta ahhoz, hogy most hordjam.

- Asszem készen vagyok.

- Rendben. Háromnegyed 12 van.

- Át akarsz te is öltözni gondolom. Koleszos vagy?

- Igen. Hamar oda érhetünk innen. Maximum fél óra.

Bólogattam, bezártuk magunk mögött az ajtót és elindultunk az egyetem felé.

Most, amíg haladunk oda, kedves olvasó, biztos felmerülhetnek benned kétségek, vagy furcsaságok a hirtelen "kapcsolatváltásom" miatt. Mondhatnád, hogy "ez aztán gyors tovább lépés". Tartom magam ahhoz, hogy ami nem megy azt nem kell erőltetni. A telefonom ugyan nincs nálam, valószínűleg ott hagytam a bulin, annyi baj legyen. Úgy is csak Amber keresne valószínűleg. Ha pedig meg találta a készülékem, akkor sem talál rajta semmit, hisz nem váltottam egyszer se ténylegesen szót rajta senkivel. Nem üzengettem, csak a mai naphoz szükséges emberekkel bonyolítottam le hívásokat. Magyarázkodni semmi értelme nem lenne, de talán beszélgetni sem.

- Elkalandoztál teljesen - nevetett.

- Castiel többször is belémkötött már, hogy " magamban beszélek". Szóval... Inkább "elkalandozok".

Látszólag nem értette teljesen a helyzetet. Másfelől viszont biztos vagyok benne, hogy ez a helyes döntés. Ha más nem, lesz néhány kellemes éjszakánk együtt.

- Mindjár megérkezünk.

Tényleg látszott már a távolból az egyetem. Ahogy a kapuhoz értünk rögtön belebotlottunk egy kék hajú, viszonylag ismerős srácba. Látszólag nagyon örült amikor meglátta Candyt, de hamar észrevette, ahogy egymás kezét fogjuk és csak óriási tekintettel meredt ránk.

- Sziasztok! - köszönt végül ő előre.

- Szia Alexy! - mosolygott rá Candy. - Emlékszel Shinichire?

Kicsit megrázta a fejét, próbálta összeszedni a gondolatait.

- Láttam már párszor a plakátjaikat, vagy amikor Amberrel találkoztak itt. Nem tudtam, hogy szakítottatok. Rosa nem említett semmit. Azt sem, hogy közben te és Candy összejöttetek. Mindenről lemaradok...

Nem tudom mit is mondhattam volna abban a helyzetben. Egy kerek egésznek látszott igazából az egész. Meg volt a befejezés és az új kezdés.

- Tegnap végleg lezártam vele. Candy pedig meglátta a lehetőséget és... Elcsábított - kacsintottam rá.

- Micsoda? Candy, te ilyen borzalmas lány vagy? - ironizált. Hirtelen bohókás kedve lett és úgy látszott, hogy jelenleg senki nem tudja letörni, akármit is tud meg. Na jó, biztos lett volna rá kivétel.

- Ugye milyen szörnyű? - szálltam be a játékba. - Pedig azt reméltem tisztességes nő, de... Áh... - engedtem el a kezét és magamhoz öleltem. - Felháborító.

-  Ah... Fiúk... - fogta a fejét.

Alexy nevetett egyet, majd elköszönt.

- Ma is vannak órák? - érdeklődtem.

- Nem. Valószínűleg találkozott a barátjával.

Mondhatnám, hogy meglepődtem, de... A gimiben is tudtam, hogy a saját neméhez vonzódik. Bejárta a sulit a hír, mégha engem különösebben nem is érdekelt.

Candy elrohant a kollégiumba, én pedig leültem az egyik padra. Elég üresnek tűnt így hétvégén a hely. Bár akadtak mozgolódások, de... Igazából csak azt reméltem, hogy Amber nem tűnik elő, végül is, mi keresni valója lenne ilyenkor itt?

- Shin... Ichi...

- Hm? - fordítottam el fejem. Egy lány... Egy pillanatig azt hittem Amber, de... De nem.

- Shinichi! - rohant oda hozzám.

- Te meg... ki vagy? - kérdeztem tőle. Ismerős volt az arca, haja, a testalkata, az öltözéke, az iskolai egyenruha és mégsem... Mégsem tudtam kicsoda. Majd hirtelen köddé vált... Eltűnt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.